Időpont: 2026. március 18-19.
Helyszín: FLOW Hotel & Conference****
A rendezvény célja, hogy összefogja az energiaipar legfontosabb szereplőit – a szenzorok, mérések és adatok feldolgozásának szakértőit, valamint az üzleti, IT és regulációs területek vezetőit –, hogy közösen alakítsák ki az iparág jövőbeni irányait.
A jövő energetikai kihívásaira adott válaszok állnak a középpontban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 71. Vándorgyűlésén, amelyet idén szeptember 23–25. között rendeznek Szegeden. Az esemény főtámogatója az MVM Csoport. A vándorgyűlés minden évben az energiaszektor szakmai iránytűje: itt találkozik a kormányzat, a kutatói szféra és az iparág képviselete. Az idei programban a plenáris előadások és szekciók olyan kérdéseket járnak körül, amelyek az energiaszektor minden résztvevőjét érintik.
Az idei évben 2025.05.06-08. között megtartottuk a 10. – jubileumi - Védelmi és Irányítástechnikai Fórumot, egy igen elegáns helyen: Mátraházán a Hotel Ózonban. A rendezvény reputációját az is növelte, hogy a szakmai tartalomért felelős Energetikai Informatika Szakosztály 15 éves lett.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület életében mérföldkőnek számít a 2025. május 6–8. között megrendezett jubileumi Védelmi és Irányítástechnikai Fórum, amely minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott le.
2025. májusban a Világítástechnikai Társaság megrendezi a LIV. Közvilágítási Ankét-ot Parádfürdőn.
Időpont: 2025. május 22-23.
Helyszín: Erzsébet Park Hotel***
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Villamos Gép, Készülék és Berendezés Szakosztálya, az Energetikai Informatika Szakosztállyal, a Mechwart András Ifjúsági Társasággal, valamint az Óbudai Egyetem MEE szervezetével és ipari vállalatok támogatásával, 19. alkalommal szakmai napot rendez.
Időpont: 2025. május 13.
A Tisztújító Küldöttgyűlés az Egyesület kiemelkedő jelentőségű eseménye, amelynek keretében sor kerül az éves beszámolók elfogadására, a stratégiai célok meghatározására, valamint a tisztújításra.
Időpont: 2025. május 24. (szombat) 10:00
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Székháza, Akadémia Klub, Budapest
Az iparág legfontosabb rendezvényeként a 71. Vándorgyűlés célja bemutatni a hazai szereplők jó gyakorlatait az átalakuló villamos energetikai környezetben. A konferencia középpontjában a stratégiai megközelítések, az iparági trendek elemzése és a legújabb technológiai fejlesztések állnak, melyek már a mindennapi gyakorlatba is beépülnek. Célunk, hogy a rendezvény platformot biztosítson a szakmai közösség számára, ahol az innovációk, üzleti stratégiák és szabályozási kérdések megvitatásra kerülhetnek.
A jelentkezési felület nyitása:
2025. február 24., hétfő 11:00 óra
A fórum célja, hogy a védelmi és irányítástechnikai szakemberek számára egy olyan platformot teremtsen, ahol a legfrissebb gyakorlati problémákat, innovatív megoldásokat és fejlesztési irányokat közösen elemezhetik. A rendezvény kiemelkedő jelentőségű a szakmai közösség számára, hiszen lehetőséget kínál a tudásbővítésre, a kapcsolatépítésre és az iparági trendek megismerésére.
Sikeresen lezajlott az első alkalommal megrendezett RSD3 – Regional Session on Data Driven Distribution szimpózium, melyre 2025. január 28–30. között került sor az inárcsi FLOW Hotel & Conference****-ban.
Megnyitottuk előadói jelentkezési felületünket a jubileumi, 10. Védelmi és Irányítástechnikai Fórumunkra.
Helyszín: Hotel Ózon & Luxury Villas **** Superior
Időpont: 2025. május 6-8.
Az előadás javaslatok (téma és rövid annotáció) beérkezési határideje: 2025. január 22., szerda
Jelentkezési határidő: 2025. jan. 24.
Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani új, kiemelkedő jelentőségű RSD3 – Regional Session on Data Driven Distribution elnevezésű rendezvényünket, melyet 2025. január végén tartunk Budapest vonzáskörzetében, amely a kisfeszültségű hálózatok jövőjét hivatott formálni.
Megtörtént eseményekből kiindulva, a gyakorlatban is alkalmazható megoldások egy különleges #MEEnet FOCUS adásban.
Az olajos szigetelésű mérőváltók hibagázképződés miatti meghibásodása és az esetleges robbanás komoly üzemeltetési és biztonsági kockázatot jelenthet. A 2026. őszi #MEEnet FOCUS adásban egy megtörtént esemény kapcsán kialakított fejlesztés történetét és eredményeit ismerhetjük meg.
A villamosenergia-rendszer átalakulásával egyre fontosabb kérdéssé válik, hogy nemcsak mennyi energiát fogyasztunk, hanem az is, hogy mikor.
Az okosmérés, a KIF IV tarifa és a dinamikus árazás új lehetőségeket teremthetnek a fogyasztók számára, miközben alapjaiban változtathatják meg a villamosenergia-rendszer működését és a fogyasztók szerepét is.
Hogyan csökkenthetik a vállalatok az energiaköltségeiket úgy, hogy közben növelik az ellátásbiztonságukat és megőrzik pénzügyi mozgásterüket? Ebben az epizódban azt vizsgáljuk, milyen lehetőségeket kínálnak a napelemes és energiatárolós rendszerek akkor, ha a cégeknek nem saját beruházásban kell megvalósítaniuk azokat, hanem szolgáltatásként vagy lízingkonstrukció keretében vehetik igénybe.
A #MEEnet-en a 2026-os tavaszi félévben soron következő #Szakmai Est egy nagyon aktuális és egyre jobban előtérbe kerülő témával jelentkezik.
Az MI/AI (=Artifical Intelligence) észrevétlenül lépett be a mindennapi életünkbe: van akinek csak reklámok/hirdetések formájában, van aki viszont tudatosan használja a magánéletében vagy a munkájában.





